auth_csilla_banner

 

MŰSORRENDELÉS:

Tel: 06 1 / 413 00 95
Fax: 06 1 / 413 00 96
Mobil: 06 30 / 94 83 539
E-mail: 
info@koncertszervezes.hu

 

AUTH CSILLA

1972. április 28-án született Budapesten. Édesanyja dr. Balázs Boglárka, aki ismert gégész orvos, énekesnő. 
Angol nyelvtanári diplomát szerzett az ELTE-n. 

Gimnazista korában kezdett el énekelni. Énekesi karrierjét vokalistaként kezdte, vokálozott Charlie-nak, Ákosnak, Zoránnak.

Hosszú évekig volt a Calypso Rádió zenei szerkesztője.

1998-ban jelent meg első, önálló nagylemeze, az Egy elfelejtett szó. Amely szintén feldolgozásokat tartalmaz. Az album egyébként B. Tóth László ötlete volt, aki segített Csillának a dalok kiválogatásában is. Az első kislemez a Vigyél el címet viselő Katona Klári adaptáció volt. Aztán az El kell, hogy engedj, majd a Különös szilveszter című dalok következtek. A legismertebb minden bizonnyal a Féltelek, amelyet Szolnoki Péterrel közösen ad elő.

1992-ben Kikivel közösen a Filmslágerek magyarul című albumon egy duettet adott elő, majd Zoránnal közösen adta elő Elton John és Kiki Dee Tru Love című dalát. Majd Szolnoki Péterrel a Meseautó című dalt énekelte duettben. Ezt követően pedig minden Bon-Bon dalban ő vokálozik.

2000. áprilisában jelent meg második szólólemeze a Minden rendben, amelyről az első maxi a Költözés óriási sláger lett. Az album 2001-ben aranylemez lett. 2001. tavaszán pedig eMeRTon-díjat is kapott mint 2000. Legjobb énekesnője. A második kimásolt dal pedig a 8-tól fél 6-ig. 
Az Aranyág Alapítvány Ártatlan Világ című jótékonysági lemezén is énekelt, többek között Balázs Fecó, Charlie, Somló Tamás, Tátrai Tibor, és Vikidál Gyula társaságában.

2003 tavaszán jelent meg harmadik nagylemeze, A szerelem az esetem, amelyről az első kimásolt sláger, az Érzés című Edda-dal feldolgozás.

 

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

 

 

 

 

 
 

Információ: tel.: 06 / 1 413 00 95 fax: 06 / 1 413 00 96 mobil: 06 30 / 94 83 539 e-mail: info@koncertszervezes.hu